Kínai datolya

Ősei a krétakorszakból ismertek. Alaszkában kerültek elő megkövesedett maradványai. Európában a harmadkorban éltek már őspéldányai.

Hazájában, Kínában 4000 éve eszik tápláló terméseit. Az írásos emlékek szerint Szextusz Papinusz konzul Szíriából hozott gyümölcséből Rómába, Augustus császár uralkodása idején. A XIX. században áthajóztak Amerikába az első magcsemeték, az értékes oltványok azonban csak a századunk elején jutottak el az Újvilágba. Az Egyesült Államok déli, délnyugati területein ma is megtalálhatók. Hazánkba inkább híre és neve jutott el a jujubának vagy jujuba datolyának. 1578-ból, Melius Péter Herbáriumában bukkanhattunk leírására.

A kínai datolya szaporítása és nevelése

Kínán kívül a Fülöp-szigeteken, Afganisztánban, Perzsiában, Arábiában, Közép-Ázsiában termesztik nagyobb mennyiségben. Megtalálható Amerikában, Afrikában és a mediterránon. Napjainkban Moldáviában is megkezdték telepítését. Legjelentősebb fajta a csupasz levelű Ziziphus jujuba, a valódi kínai datolya. Indiában gyakoribb a bolyhos levelű Z. mauritiania, de mint gyümölcs, nem vetekszik kínai rokonával. A Ziziphusok a Bengefélék családjába tartoznak, annak legnépesebb nemzetségét képviselik. 100 fajából csak néhány termése ehető. Legközelebb a Földközi-tenger vidékén található a Z. lotus, amelyet íztelen, lisztes, enyhén édeskés gyümölcséért termesztenek. A legendák szerint ez lehetett a középkor híres feledést hozó növénye.

Rokon növény a mediterrántól Iránig tenyésző krisztustövis. Hazánkban vadon élő legközelebbi rokonai a Rhamnus génuszba tartozó bengék: így a varjútövis benge.

Kis termetű fává fejlődő növény. Ritkán éri el a 6—8 m-es magasságot. Levelei változó állásúak, hosszúkásak, lándzsásak. Jellegzetességük a három hosszanti főér. Hosszuk 3,5—8 cm között változik. Kis zöldes virágai a vékony hajtásokon nyílnak, néha az idősebb ágakon is megjelennek. Termése csonthéjas. A hosszúkás vagy elliptikus gyümölcsök kezdetben zöldek, majd vöröses rozsdabarnák lesznek. Méretük 1,5—5 cm között változó. A húsba ágyazott kemény csonthéjas mag egy- vagy kétcellás, ezekben helyezkednek el egyesével az almáéra emlékeztető barna magok.

A kínai datolyát magról és oltással szaporíthatjuk. Egyes típusok gyökérsarjai és dugványai is gyökereztethetők, de ez elég ritka jelenség. Az amerikai eredetű növényeknél előfordulnak olyan típusok, amelyek nem olthatók sikerrel. A magvetést az ősszel érett termésekből szedett magokkal legjobb tavasszal végezni. A magvak hideghatás nélkül is jól csíráznak. A tőzeggel vagy homokkal lazított talajban 1 cm mélyre helyezett magok csírázási ideje 1—2 hónap, 20—25 °C-on. A csonthéjból 2 csíranövény is fejlődhet, ezek szétválaszthatók. A csonthéjak megsértésével, esetleg a héj eltávolításával gyorsíthatjuk a csírázási időt. A többesével fejlődő növénykéket 2—3 hónapos korban ajánlatos egyenként szétültetni. Ezt a műveletet óvatosan kell végezni, mert érzékenyek a gyökérsérülésekkel szemben. Alanynak a 2—3 éves magcsemetéket használhatjuk. Jól alkalmazható a párosítás-módszer. A szőlő oltásához hasonlóan végezhetjük. A gyökérnyak fölött 5 cm-rel, ferdén lemetszett alanynövényre, hasonló ferde metszlapú oltóvesszőt helyezünk úgy, hogy előtte a metszlap közepén, a metszlap alsó része irányába hegyesszögű második bemetszést készítünk (angolnyelves párosítás). Ezt a műveletet kora tavasszal, edényben levő, meghajtatott alanyokon végezzük, nyugvó oltóvesszőkkel. Az oltáshelyeket műanyag fóliacsíkkal kötözzük be, és nagy páratartalmat biztosítsunk.

A tavaszi oltványok májusban, júniusban erőteljes hajtásokat fejlesztenek. Ezeket a csemetéket továbbra is edényekben neveljük; nyáron rendszeres öntözéssel és tápoldatos kezelésekkel biztosítva a zavartalan növekedést. Az első fagyok után 0—+5 °C körüli helyiségben teleltessük át növényeinket. A következő tavasszal kiültethetők a szabadba, állandó helyükre. A Ziziphus jujuba fajba tartozó, különböző eredetű fajták fagytűrő képessége nagy eltérést mutat. Az amerikai eredetű típusok fagyérzékenyebbek. Kiemelkedő télállósággal rendelkeznek a közép-ázsiai eredetű anyagok. Ezek a típusok hazánkban is jól telelnek. A kínai datolya igénytelen növény. Jól tűri a hőmérsékleti szélsőségeket, a nyári +40 °C-tól a téli -20 °C-ig. Jó fejlődéséhez az évi +30 -15 °C-os szórás látszik kedvezőnek.

Hosszú tenyészidejű növény, sok napsütést igényel.

A talajjal szemben igénytelen, Moldáviában, Közép-Ázsiában száraz, köves domboldalakon is jól érzi magát. Rendszeres öntözést csak az ültetést követő 1—2 évben igényel, utána fokozatosan átállítható a természetes csapadék hasznosítására. A nagy humusztartalmú, nedves területek nem alkalmasak telepítésére. A késő tavaszi fagyok és a rossz idő ellen késői kihajtással védekezik, ami hazai viszonyaink között nagyon fontos tulajdonság.

Az oltványok 1—2 éves korban már termést hoznak. 25—30 évig egyenletesen érlelik gyümölcseiket. Jó körülmények között 40—45 évre becsülik életüket. Betegségek és kártevők egyelőre nem károsítják. A magról szaporított csemeték között is találhatunk értékes egyedeket. Kiválogatásukkal elősegíthetjük alkalmazkodásukat hazai viszonyainkhoz.

A termése októberben, novemberben érnek. A barnás-vörös héj alatt fehéres, ropogós, vagy lisztes hús borítja a csonthéjas magokat. Ízük édeskés, néha kellemesen illatos. Sok fajta frissen is kitűnő csemegének számít. Aszalás után datolyaszerűvé ráncosodó gyümölcsei adják az igazi élvezetet. Végtelen az elkészítési receptek száma: főzik kölessel vagy rizzsel, kemencében sütik vagy pörkölik, készül belőle jujubakenyér, kandírozott gyümölcs, méz- és cukorszirupban főzve. Egy ősi kínai leírás szerint utolérhetetlen a mézes jujuba: „nagy, egészséges, szárított terméseket főzz cukros vízben, szedd ki, és napon vagy szélben néhány percig szárítsd, amikor már elég száraz, ismét főzzed rövid ideig, majd szárítsd újra. Amikor eléggé száraz, a héját hosszában vagdosd fel éles késsel, kötözd össze, majd főzzed újra — de töményebb cukoroldatban és végül szárítsd addig, hogy már ne ragadjon."

Hazájában, keleten szinte minden részét felhasználják. Kérge és levele a sok csersav miatt gyógyszernek és cserzőszernek alkalmas alapanyag. A Himalája északkeleti lejtőin selyemhernyót nevelnek rajta.

Jó tápnövénye a lakk-pajzstetűnek. Jelenlétükben a jujubák sellak készítéséhez szükséges gumianyagot választanak ki magukból.

II.
Jujuba, kínai datolya
Ziziphus jujuba

közönséges zsidótövis
suan-zao [kínai],
sanebuto-natsume [japán],
moet-dae-chu-na-mu [koreai])

A szélsőséges, zord időjárási viszonyokat, az erős fagyot, szárazságot jól tűri ez az Ázsiában őshonos jóízű gyümölcs. A talajjal szemben igénytelen, köves, dombos vidékeken is jól érzi magát. Tavasszal igen későn hajt ki, így védekezve a késői fagyok ellen. Kistermetű lombhullató fácska apró lándzsás levelekkel, ágain vékony tüskékkel. Apró zöldesfehér, alig észrevehető virágait ezerszámra hozza. Korán, egy-két éves korában már termőre fordul. Októberben beérő bama szemű gyümölcsei kerekdedek, vagy ovális datolya formájúak, ropogós húsúak, édesek. Fogyasztják nyersen vagy aszalva, mézben vagy cukorban főzve, kemencében sütve, vagy pörkölve. Készül belőle jujubakenyér, kozmetikai termék és gyógyszer.

A jujubafa a bengefélék (Rhamnaceae) családjába tartozó, alacsony, tövises cserjéket magába foglaló növénynemzetség. A közönséges jujuba (Z. jujuba) Kínában őshonos, ahol már több mint 4000 éve termesztik. Magassága 7,5-9 m, szórt-átellenes állású, háromerű, elliptikus levelei 2,5-7,5 cm hosszúak. Apró, sárga virágaiból sötétbarna, kerek vagy kissé hasábos, szilvaméretű csonthéjas termések fejlődnek. A fehér, ropogós gyümölcshúsban egy nagy, hegyes mag rejlik.

A jujubafa termését frissen, főzve, párolva és sütve fogyasztják. Mézben és cukorszirupban főzve a datolyához hasonló ízű, ezt nevezik kínai datolyának. A gyümölcs levéből apró cukorkák készülnek.

A közönséges és az indiai jujuba jól termeszthető olyan forró, száraz éghajlatú területeken, ahol télen a hőmérséklet nem süllyed 9,4 °C alá. Mindkét faj sok kártevővel szemben ellenálló. Szaporításuk maggal történik, a termesztett fajtákat azonban tősarjakról, gyökérdugványozással vagy oltással szaporítják.