Ehető virágok: Lóhere (C) - Háromszínű árvácska (J)
![](http://admin.freeblog.hu/system/thumbnail?url=http%3a%2f%2fkisviraginitaly.freeblog.hu%2ffiles%2fehetoviragJC.jpg)
Folytassuk hát az ehető virágok listázását.
A tisztánlátás érdekében megkérek mindenkit, hogyha még nem olvasta el a
korábbi
ehető virágos bejegyzésem általános tudnivalók részét, feltétlen
ott kezdje!
A most sorba vett 18 növény (C-J) zöme kevésbé ismert, vagy inkább csak
díszítésre alkalmas, mint "rendes" fogyasztásra. Így receptekkel sem
nagyon tudok szolgálni.
Ahogy a korábbi bejegyzésben is, egy nagy csoportkép számokkal,
kattintásra nagyobb lesz, illetve pár virág külön képen.
Lóhere -
(külön kép) pontosabban a vörös
lóhere. Ugyanis a lóherének (trifolium) is van jópár fajtaváltozata. A
fehér lóhere pl. takarmánynövényként ismert, de a fehér lóherénél fordul
elő nagy ritkán, hogy nem három, hanem négy levelű, ami a szerencse
jelképe.
A trifolium pratense, azaz a vörös lóhere gyógynövényként is ismert, és a
virágzatát, szirmait használják. A növény 1753-ban kapta nevét, ami
latinul annyit tesz, a "legelőn talált".
Csökkenthetők vele a menopauza tünetei, ezért terhes és szoptató nők
számára kerülendő a fogyasztása. Megfázásos, hörghurutos, köhögéses
megbetegedésekre is alkalmazzák, gondolom a főzetét/teáját. Szokás
szerint saláták díszítőjeként is használható.
![](http://kisviraginitaly.freeblog.hu/files/voroslohere.jpg)
Búzavirág -
(12-es kép) (érdekes, hogy az angol
elnevezés cornflower, azaz kukoricavirág, amit onnan kapott a növény,
hogy a kukorica közt nőtt. Az angolok hívják még bachelor's button-nak,
azaz agglegény gombjának is.) Persze ennek is több fajtája van, és a
használt forrásaim nem hozzák a latin neveket. viszont simán cornflower
néven a Centaurea cyanus-t hozza egy másik angol szöveg, valamint a
wiki, ami magyarul a kék búzavirág. Észtország jelképe.
Természetes ételszínezékként ismert, és inkább díszítésre használják, de
teába is keverik. Leghíresebb a Twinnings keverékeiben. Főzete
kötőhártya-gyulladásra ajánlott, és nyugtatója a fáradt szemnek.
Hölgyestike (Hesperis matronalis) - (8-as kép) Gyakran
összetévesztik a lángvirággal (Phlox) De míg a hölgyestikének
leggyakrabban négy szirma van, addig a lángvirágnak öt. A virágzási
időszak májustól augusztusig tart. A növény és virága ehető (mi másért
lenne itt :) )viszont eléggé keserű, viszont fehértől a liláig játszó
virágai feldobhatják a salátát.
Pitypang -
(2-es kép) gyermekkorom egyik kedvenc
virága, hívják gyermekláncfűnek is. Sárga virágából nyakláncot, koszorút
fontunk, fehér gömbjét lelkesen fújtuk szanaszét a levegőbe, és
prüszköltünk, ha az orrunkba is jutott. Kesernyés tejét fintorogva
nyalogattuk le a kezünkről, ahova ráragadt. Egészen addig nem sejtettem
eme oly hétköznapi "gaz" ehetőségét, míg nem kezdett el a téma
foglalkoztatni. Azóta láthattam, hogy mézhez hasonlatos szirup készülhet
belőle, az április havi la cucina italianaban több pitypangleveles
recept van, és ma már azt is tudom, hogy a rukola őse. éppen kinyílt
virágát kell leszedni, az "érett" virágok keserűvé válnak, míg a
fiatalok édesek. Salátába, tésztához, rizshez ajánlják, amire mintegy
"konfettiként" szórjuk rá tálalás előtt a szirmokat.
A leveleknek sok az A (992mcg) és C (52mg) vitamin, valamint a vas
(3,2mg). Vas és kalcium (316mg) tartalma magasabb, mint a spenóté. (a
megadott számok 100 grammonként értendőek) 70 gramm pitypanglevél fedezi
a napi A vitamin szükségletet. A la cucina italianaban készült belőle
saláta, püré/főzelék, mandulával és ricottával kombinálva tortácska,
keverték gnocci-ba, és adták hal mellé főzve. Pozitívan hat az
emésztőrendszerre, a májra és a vesére, de ízületi problémákra is
használták. Gyökereit korábban gyors szárítás után durvára őrölve
kávépótlóként is használták. Levelének bizonyos hatóanyaga és virágpora
allergiás reakciót válthat ki, ezért óvatosan fogyasszuk elsőre.
Pitypang
receptek angolul
Sütis
néne pitypang szirupja
Sásliliom -
(6-os kép) bár nevében ott a liliom, nem a
liliomvirágúak, hanem a spárgavirágúak rendjébe tartozik.
Nem csak dísznövény. Kínában évszázadok óta fogyasztják, én csak nem is
olyan rég szembesültem vele, hogy egyáltalán létezik. Virága a
tökvirághoz hasonlóan tölthető, ízét a cukkinihez, spárgához és a
dinnyéhez szokták hasonlítani. Szirmait salátába, desszertnek ajánlják,
hajtásai spárga helyett használhatóak, bimbóját pedig sültek mellé,
kevés olajon párolva különleges köretként tálalhatjuk. A kínaiak levest
is készítenek belőle. Távolítsuk el a keserű fehér részét a virágnak. A
Hemerocallis nemzetségnek, amely mintegy 15 fajt számlál, valamennyi
tagja ehető, viszont az egyéb lilomfélék nem.
Receptek:
Rossa Mela
sásliliom receptje
Bővebben a
sásliliomról+receptek angolul
Angol
sásliliom receptek (pdf)
Kapor -
(14-es kép) azt hiszem, ezt a fűszernövényt
nem kell nagyon bemutatni. Korábban nem szerettem, mostanában viszont
néha rámjön, főleg salátaöntetekbe, vagy túrókrémbe (nem mondom h
körözött, mert ilyenkor nem keverek bele paprikát) szoktam használni,
sajnos, csak a szárítottat. Virága leveleihez hasonló ízű, de
erőteljesebb. Levesekbe, halátelekbe, ahogy már említettem öntetekbe,
pácokba kiváló. Kovászos uborkába elmaradhatatlan.
Teája vízhajtóként, illeve felfúvódás, emésztési zavarok, bélpangás,
hányinger, fogínygyulladás esetén jó hatású.
Bodza -
(1-es kép) szintén ismert és kedvelt ehető
virág, amióta az eszemet tudom, használjuk, elsősorban szörpként, de
palacsintatésztába mártva és kisütve is finom lehet. A feketebodzát és a
gyalogbodzát fogyasztjuk. Bort és lekvárt is készítenek belőle, bár
gondolom ezt a bogyókból. Már elkezdett virágzani, azt remélem, idén ki
tudom próbálni nem csak szörpként. A májusi la cucina italana hoz egy
receptet, amiben rántott bodza, bodzaszorbet és bodzás süti szerepel,
amint hozzájutok, el fogom készíteni.
Sajnos otthon egyre kevesebb az olyan lelőhely, ami nem forgalmas út
mellett van, és ahol nem tetves a növény (legalábbis mifelénk). Itt fenn
a dombokon háborítatlan, tetűmentes bokrokat láttam, legnagyobb
örömömre.
egyéb részei mérgezőek, a bogyókat pedig lehetőleg ne fogyasszuk
főzetlenül, mert szintén tartalmaz mérgező anyagokat, amelyek a főzés
során semlegesítődnek.
A wikipedia szerint Magyarországon brandy is készül belőle (50 kiló
bogyó kell 1 literhez), erről tud valaki valamit? Gondolom nem egy olcsó
dolog :)
Ugyanígy készül belőle pálinka is, nem csak a bogyóból, hanem a
virágából is. Ha érdeklődünk utána,
itt kapható.
Recept:
Bodzaszorbet
Bodzavirág bor
bodzavirág
szirup
bodzavirág
receptek az epicuriouson
bodza.lap.hu
Százszoszép -
(külön kép)
Bellis perennis. Enyhén keserű íze van. Inkább a kinézete, semmint íze
miatt használják, hiszen nagyon gusztusos, szép virág, salátánk éke
lehet.
Édeskömény -
(7-es kép) Gumóját talán nem kell
bemutatnom, ismert és használt zöldség. Három alfaja emelhető ki, a
közönséges, a római és az olasz édeskömény. Nem csak a termésben van
illóolaj, hanem kisebb arányban ugyan, de a növény többi részében, ezért
virágában is. Ánizsaldehid tartalma miatt illata az ánizséhoz hasonló.
Sárga virágát desszertekhez, hideg levesekhez, halhoz ajánlják, vagy
díszítő elemként húsos ételekhez. Természetesen salátákhoz is nagyszerű.
Muskátli -
(13-as kép) csak a Pelargonium spp. Nem
minden muskátlifajta ehető. Annyit biztosan tudok, hogy a citromillatú
muskátli (vagy valami hasonló a neve :) ) virága ehető. Ezt is inkább
díszítéshez jobb, mint valódi fogyasztásra, pl salátákban. Esetleg
kipróbálhatjuk moussekban.
Fukszia -
(9-es kép) legalább száz fajtája létezik, és
mivel nem találtam erre vonatkozó információt, valószínűleg valamennyi
fogyasztható, habár ezt is inkább díszítő elemnek ajánlják. Bogyói
szintén ehetők. Egyesek szerint olyan íze van (a bogyóknak), mintha egy
finom szőlőt feketeborssal ízesítettek volna. Bizarrul hangzik, de egy
próbát megérne.
Kerti sóska -
(nincs kép) levelét gondolom nem kell
bemutatni, bevallom, én nem szeretem, mivel kesernyés. Virága állítólag
citromos ízű, így ahhoz hasonlóan használhatjuk: pizzán (citrom
pizzán???), salátaöntetbe, szószokba, uborkasalátához.
Hibiszkusz -
(3-as kép) azt hiszem, ez a növény sem
ismeretlen előttünk, mint gyógynövény. Természetesen ennek sem egyetlen
fajtája van (nem tudom, hogy tisztán látni, vagy összezavarodni kezdek
ezekkel a fajta, osztály, nemzettség és egyéb rendszertani dolgokkal). A
Kenafként is nevezett fajta pl a papírgyártásban használt, míg a
roselle Hibiscus sabdariffa zöldségként használt teákba és lekvárokba.
Gyanítom, erre gondolnak a források, mikor hibiszkuszt, mint ehető
növényt emlegetnek. Virágát szárítva használják. Elsősorban teákba és
italokba. A mexikói konyha egyik kedvelt fűszere.
Recept:
hibiszkusz
szorbet koktél
Mályvarózsa -
(10-es kép) Gyenge, szinte ízetlen,
viszont a színes virágok nagyszerűen feldobhatnak egy-egy unalmasabbnak
tűnő ételt, vagy egy salátát.
Lonc -
(11-es kép) közel 180 fajtája létezik. Több
faja nektárjának mézes íze van, ami eltávolítva a virágot, óvatosan
kiszívható a közepéből. Szirmainak nincs erős íze, de díszítéshez jó
lehet. A legtöbb fajta bogyói mérgezőek, ne együk meg, viszont néhány,
különösen a Lonicera caerulea termése ehető.
Jácint -
(4-es kép) Csak a kék virágú vad jácint,
a Brodiaea douglasii gumója ehető. Ezt viszont a krumplihoz hasonlóan
használhatjuk, és ehetjük nyersen vagy főzve, édes íze van. A közönséges
jácint mérgező és tilos megenni!
Jázmin -
(5-ös kép) Talán ez sem ismeretlen az
olvasóközönség előtt. Rendkívül illatos a virága. Elsősorban teából
ismerhetjük, de használják rizshez is. A la cucina italiana májusi
számában egy a kép alapján igencsak ínycsiklandozó recept: alma
jázminkrémmel található. Csak honnan szedek jázmint? :)
Jázminvirágos receptet találni pedig nem egyszerű, mivel a keleti konyha
egyik kedvelt rizsféléje a jázmin rizs.
Recept:
Jázmin
tea szorbet
gyömbéres
jázminteában buggyantott rebarbara
Háromszínű árvácska (viola tricolor) -
(külön kép) Elsősorban teához, forrázathoz használják, aminek
értisztító, enyhe vizelethajtó, enyhe vérnyomáscsökkentő és nyálkaoldó
hatása van. Külsőleg ekcéma kezelésére használják. Salátához, torták,
sütik díszítéséhez, vagy lágy sajtok felszolgálásához használhatjuk.
Italokhoz, levesekhez, desszertekhez és salátákhoz is adható. A la
cucina italianaban egy ilyen receptet is találhatunk, sült bárányt
készítenek vele, borsóval, bébirépával.
Kommentáld!