A füge lombhullató szubtrópusi növény, amely már a Balkánon, Olaszországban, a Krím-félszigeten is otthonos. Honosabb gyümölcs, mint a citrom, és könnyebben is termeszthető. Irodalmi emlékek szerint hozzánk a törökök hozták és telepítették először. Erre utal Evlia Cselebi is, aki Krónikájában már a Gellérthegyen elültetett és jól termő fügefákról ír.

 A fügével a kertészkedő Jókainak bizonyára volt valami "afférja", mert a Kertészgazdászati jegyzetek című könyvecskéjében indulatosan így ír róla: "Olaszország szülöttje; követeli, hogy a kertész egy darab Olaszországot teremtsen a számára, ha gyümölcsét akarja látni, jóízű gyümölcsét. Különben csak lombot hajt, mint a Krisztus által megátkozott meddő fügefa a pusztában, vagy sok-sok gyümölcsöt, de az egy sem fejlődik ki, elsárgul, lehull, s ha véletlenül eléréshez jut, fűízű, émelyítő csemege."

 A fügebokor a talaj iránt nem igényes. Olyan talajokon, amelyekben elegendő mész van, még akkor is jól érzi magát, ha egyébként a talaj agyagos és köves. A magas talajvizet azonban nem tűri és a nyirkos talajon is rövidesen kihal.

 Magas hőigénye következtében eredményesen termelhető a déli kitettségű lejtőkön, a déli domboldalak támfalai előtt, vagy az épületek védett, déli falai tövében. Magas hőigényét az is bizonyítja, hogy bokra a tavaszi fagyokra érzékeny; esős, hűvös időjárás esetén pedig a termés ősszel nem érik be.

 A fügét fás dugványról lehet szaporítani; mivel könnyen és jól gyökeresedik, a fás dugványokat a gyümölcsöskert egyik védett csücskében is meg lehet gyökereztetni. Ha azonban ezzel a termesztő nem kíván bíbelődni, akkor idős fügebokrok gyökeres sarját választhatja le, és azt ültetheti el a kertjében.

 Az ültetés legjobb időpontja a tavasz, amikor az idő már felmelegedett és késői fagyoktól nem kell tartani. A kiültetett gyökeres vesszőket vagy sarjakat arasznyi magasságban visszametsszük, hogy elegendő oldalelágazást nyerjünk. Elterülő bokor alakban neveljük, mert így a talaj felszínétől több sugárzó hőt kap, télre pedig könnyen betakarható. Ne kísérletezzünk törzses fügefa nevelésével, mert ez a mi körülményeink között nem vezet eredményre.

 A fügebokrokat minden tavasszal meg kell metszeni. Egy-egy bokron általában 5-6 erőteljes vesszőt hagyunk meg, míg a többi, gyenge vesszőket kiritkítjuk. A vesszők hegyét visszacsípjük, de nem túlságosan, mert a legerősebben fejlődő, legbiztosabban megtermékenyülő virágok a vessző hegye felé fejlődnek. Az idősebb, elsűrűsödött bokrokat rendszeresen ritkítjuk; az öreg, elágazódott, elszáradt vesszőket pedig megifjítjuk. A metszés legkedvezőbb időpontja május eleje, amikor a nedvkeringés már megindult.

 Az első érett fügéket augusztus végén, a második virágzásból származó gyümölcsöket pedig - hosszú és napfényes ősz esetén - októberben szüretelhetjük. Akkor érett, ha a szár felőli részén már fehéredni kezd, és a gyümölcs enyhe nyomásra puhának érződik. Félérett fügét ne szedjünk le, mert nincs utóérése, tehát a még keserű, éretlen gyümölcs tárolva sem édesedik meg. Túlérve viszont nagyon törődik. A füge finom gyümölcs, amelynek jellegzetes, különleges zamata van. Íze sokkal finomabb, nem is emlékeztet a nálunk kapható, felfűzött vagy préselt, aszalt fügékre. A saját termésű fügéből kitűnő befőtt, dzsem és lekvár készíthető.

 A fügebokrot ősszel takarni kell, mert különben hajtásai elfagynak és ha a tövéből tavasszal új hajtások fejlődnek is, azok termést nem hoznak. A munkát csak akkor kezdjük meg, amikor a lomb teljesen lehullott. Fokozatosan takarjunk: először csak ágakkal, szalmával vegyük körül az összekötözött vesszőket, azután, amikor a hideg fokozódik, hajtsuk le a vesszőkötegeket és takarjuk be földdel. Minthogy a leföldelt vesszőkben az egerek gyakran okoznak kárt, ezért a takaróföldbe keverjünk Arvalint.

 A takarást tavasszal, csak a téli utófagyok elmúltával, fokozatosan távolítsuk el úgy, hogy a rügyfakadás már takaratlanul érje a fügebokrokat.