Nagyszemű lóbab
Vicia faba L. - Fabaceae

Zölden kifejtve és hüvelyesen, éretten a magjai fogyaszthatok. Takarmánynak is kiváló

Egyik legősibb kultúrnövényünk a pillangósok családjába tartozó lóbab. Őshazája Észak-Afrika. Az ókorban általánosan elterjedt és termesztett volt. A rómaiak terjesztették el egész Európában, ahol a középkorban egyeduralkodó babféle lett. Annyira meghatározó jellegű volt, hogy babon csak a lóbabot értették, később vált azután szét a közönséges bab (Phaseolus) és a lóbab (Vicia) elnevezés. Nyugat-Európában és Észak-Afrikában széles körben termesztik jelenleg is.

Egyéves növény, amelynek a mag mérete alapján igen sok változata és alakja van (nagy, közepes, kis szemű). Karós fő-gyökere gyors növekedésű és mélyre hatoló. Dúsan elágazó és hasonlóan hosszú oldalgyökereivel 1-1,5 m'-es talajréteget hálóz he. Gyökerein sok nitrogénmegkötő baktérium, Rhizohium található. Ezek a mikroorganizmusok szimbiózisban élnek a növénnyel: a levegő nitrogénjét megkötik, önmagukat és részben a lóbabot is ellátják nitrogénnel.

Egyenes szára elágazás nélküli, esetleg a felső harmadában ágazik csak el igen rövid oldalhajtásokra. Ritkán az is előfordulhat, hogy közvetlenül a talajfelszín felett villásan elágazik. A vastag négyélű száron a levelek a fajtától függően párosán, ritkán páratlanul szárnyaltak. Kis, elliptikus levélkéi bőrszerűek, felületük sima, felszínük középzöld, fonákuk szürkészöld. A levelek a vegetáció második felében alulról felfelé fokozatosan megbar-nulnak, majd megfeketedve lehullanak.

A levelek hónaljában rövid, kissé tömött, 2-5 virágból álló fürtvirágzat fejlődik. A virágok nagyok, piszkosfehér színűek, melyekből az evezők, általában fekete színű foltja élénken előtűnik. 5 zöld csészelevele rövid tartócsővé forr össze, a különálló csúcsok kihegyesedők. Az öt sziromlevél jellegzetes kétoldalian részarányos (zigomorf) pillangós virágot alkot. A 10 porzószál két falkát (9+V képez, melyekből 9 a magházat és a bibét védő porzócsövet alkotja. Az egy termőlevélből alakult felső állású magházból kialakuló hüvelytermésében 1-5 mag található.

A zöld hüvely belül szivacsos állományú, zsenge állapotban húsos, lédús, zöldségként fogyasztható. Maga a zöld hüvely bőrszerűvé válik, az érés folyamán sötétbarna, kissé feketés árnyalatú lesz, melyen bársonyos szőrözöttség található. A túlérett hüvelyek felrepednek és a mag kiesik belőlük. A magok világosbamák, sima, fényes felületűek, méretük 25-35 X 8-12 mm. Alakjuk erősen lapított ellipszis, középen kissé homorú hajlattal.

Környezeti igénye

Közepes vagy annál valamivel alacsonyabb hőigényű növény. A magjai 4-6 °C-on mái-csírázásnak indulnak, későbbi fejlődéséhez is elegendő 15-20 °C. A nagy meleget viszonylag jól tűri, de tartósan 32-35 °C-on növekedése megakad. Jó hidegtűrő. A fiatal növények a tavaszi, rövid ideig tartó 4-5 °C-os fagyokat károsodás nélkül átvészelik. Mediterrán területeken télen is termeszthető.

Közepes a fényigénye. A téli gyengébb megvilágításban is tűrhetően fejlődik. A félárnyékot elviseli, de tartós fényhiányban a generatív szervek (a virág) kialakulása lelassul, sőt a virágzás el is marad.

Vízigényes növény. Csírázáskor és a virágzás, terméskötés idején igényli a legtöbb vizet. Az aszályos időszakot nagyon megsínyli. Hosszan tartó szárazságban kevesebb és kisebb magot érlel. Nyirkos, páradús körülmények között várhatunk nagy hozamot, ezért csapadékszegény területeken öntözéssel termeszthetjük biztonságosan.

Mély rétegű, humuszban és mészben gazdag, jó vízgazdálkodású talajon fejlődik a legjobban. Jó vízellátással - akár természetesen, akár mesterségesen kapja meg - rosszabb minőségű területeken is kielégítő a hozama. Közömbös vagy gyengén lúgos kémhatású, középkötött vagy laza homokos-vályogtalajok az ideálisak számára.

Erősen tápanyagigényes, a különböző ásványi sókat a tenyészideje folyamán folyamatosan veszi fel és főleg a magokban halmozza fel. Frissen szervestrágyázott területen nagy és jó minőségű termést ad. 10 m²-re legalább 20-40 kg istállótrágyát szórjunk ki. Jó termőképességű helyeken szerves trágya nélkül is biztonságosan termeszthető, ilyenkor viszont feltétlenül műtrágyázzuk. Különösen meszet von ki a talajból, ezért mészszegény területeken a meszezés növeli a termést. A gyökerén élősködő nitrogéngyűjtő baktériumok miatt kevesebb nitrogénnel is beéri. A kezdeti fejlődést 10 m-enként 15-20 dkg pétisó fejtrágya gyorsítja. Ugyanekkora területre kálisóból 30-40 dkg-ot, szuperfoszfátból 40-50 dkg-ot számítsunk.

Termesztése

Igen korai vetése miatt alapos őszi talajmunkát igényel. Szántás vagy ásás előtt szórjuk ki a szerves és a műtrágyákat (a kálium- és foszfortartalmúakat). A talajfelület elmunkálását már ősszel megkezdhetjük, hogy tavasszal minél korábban vetésre kész magágyat kapjunk. Helyrevetéssel szaporítjuk, kis területen palántázni is lehet. 5-6 hetes palántanevelés után március második felében ültessük ki a kis növényeket.

Minél korábban vetjük, annál nagyobb mennyiségű termésre számíthatunk. A borsóval és a mákkal együtt a legkorábban vethető növény. Január végétől hozzákezdhetünk a vetéshez. Legkésőbb március közepéig kerüljön a földbe a mag. Optimális vetési mélysége 6-8 cm, de szárazabb vidékeken 8-10 cm mélyre kerüljenek a magvak. Tenyészterülete a felhasználástól függ. Zöldhüvelyes termesztésekor a sortávolság 40-50 cm legyen, ezen belül az egyes tövek egymástól 10-15 cm-re kerüljenek. Érett, kemény magjáért termesztve a sortávolságot 25-35 cm-re csökkenthetjük. A vetés után 10-14 nap múlva várható a kelés, majd 2-3 lombleveles állapotban ritkíthatjuk.

Az évközi ápolási munkák közül nagyon fontos a folyamatos gyomtalanító és talajlazító kapálás. A talajlazítás során a beteg, gyengén fejlődő töveket gyökerestől távolítsuk el, hogy ne fertőzze tovább az állományt. Virágzás és magkötés idején feltétlenül öntözzük, ügyeljünk azonban arra, hogy egyszerre csak annyi vizet juttassunk ki, amennyit a talaj magába szív, mert vízállásos területeken jelentősen csökken a hozama.

Külön kell szólni a növényvédelemről. A fekete levéltetű a legveszélyesebb kártevője. Rendkívül gyorsan elszaporodik és veszélyezteti az egész termésmennyiséget. Megjelenésekor azonnal kezdjünk hozzá a védekezéshez. A betegségek közül a vírusos és a fuzáriumos fertőzés okozhat gondot, továbbterjedésük megállítására legegyszerűbb és leghatásosabb módszer a beteg tövek eltávolítása és megsemmisítése.

Zölden addig szedjük, amíg a magok nem keményedtek meg, még tejesek. A zsenge mag a zöldborsóhoz vagy a zöldbabhoz hasonlóan tartható el: hűtőszekrényben egykét hétig, hűtés nélkül azonban csak napokig. Az érett, kemény magokat takarítsuk be a hüvelyek felnyílása előtt. A hüvelyek egy-egy tövön alulról felfelé, fokozatosan pattannak fel. Augusztus elejére a levelek zöme már lehullik és a hüvelyek megfeketednek. Szedése után a magokat szedjük ki a hüvelyekből és vékonyán kiterítve, szellős helyen szárítsuk meg. Vigyázzunk, nehogy zsizsikessé váljon.

Ezermagtömege fajtafüggő: 500-2000 g között változhat. A magok a csírázóképességüket hűvös, száraz helyen 4-5 évig is megtartják. Sajnos még elég kevés kertben találkozunk vele, valószínűleg azért mert sokan még most is takarmánynövénynek tartják és nem ismerik elkészítési módját.

Korai vetése (20-30 dkg/10 m² a vetőmagszükséglete) azért lehetséges, mert a kisebb talaj menti fagyokat károsodás nélkül átvészeli, csak -5, -6 °C alatt fagy el, bár még ekkor is újraindulhat. A fagyérzékenység és az újrasarjadás egyaránt fajtafüggő tulajdonság. Viszonylag hosszú tenyészideje a korai vetéssel „rövidíthető", ezt környezeti igénye is lehetővé teszi, mert a fejlődés első szakaszában igényel több nedvességet, éréskor - nyár közepén - már a szárazság az előnyös számára.

Felhasználása

Fehérjében és keményítőben gazdag magvai kiváló takarmányt és emberi táplálékot adnak. Nyugat-Európában és a Földközi-tenger menti országokban zöld hüvelyű állapotban is igen népszerű. A kifejlett, zsenge babszemekből kiváló saláta, püré, főzelék készíthető. Zölden vitaminokban és ásványi sókban gazdag. Érett magjából régebben lisztet őröltek vagy szárazbab-főzeléket készítettek.

A száraz magban sok a fehérje, de nukleinsavak, szabad zsírsavak is vannak benne. Az őszi zöldségfélék jó előveteménye, mert nitrogénnel gazdagítja a talajt. Nagy zöldtömegével zöldtrágyázásra is kiváló.

Az óegyiptomiak a lóbab fekete foltos fehér virágát „halálvirágnak" nevezték, s az igen tápláló magokból mindig tettek a sírokba is. Ugyanakkor tisztátalan növénynek tartották, mert a holt lelkek egyik fontos táplálékának ismerték el. Ezt a szokást a görögök és később a rómaiak is átvették: a halottak túlvilági utazásához babot is tettek melléjük.

A lóbab, vagy egyes helyeken disznóbab, nagy keményítő- és fehérjetartalma miatt az ókorban is igen fontos élelem volt.

RECEPTEK

• Fűszeres lóbab egy kétezer éves leírásból

50 dkg lóbab, 2 dl fehérbor, 1 dl olívaolaj, 1 db nagy méretű póréhagyma, koriander, lestyán, szurokfű, édeskömény, bors, füstölt hal (fél doboz szardínia).

A sós vízben megfőzött babot lecsurgatjuk, a feldarabolt póréhagymát az olajon megpároljuk, hozzáadjuk a fűszereket, fehérbort, szardíniát. A fűszeres mártást a babhoz adjuk és melegen tálaljuk.