A datolyaszilva szaporítása és nevelése

Délkelet-Ázsia nedves, szubtrópusi tájainak bennszülött növényei a datolyaszilvák. Európai termesztése csak a múlt század végén és századunk elején lendült fel. Nagy termesztési központjai jelenleg a japáni, kínai, indiai ősi termőhelyei mellett Kalifornia, Florida, a volt Szovjetunió és a Földközi-tenger vidéke. A datolyaszilva a Diospyros kaki az ébenfafélék (Ebenaceae) családjába tartozik. A Diospyros ebenum, az értékes fekete mauricius ébenfa Indiában élő közeli rokonnövény. Ehető gyümölcséért nemzetségének egyik faját, a Diospyros lotust is termesztik Dél-Európában, jelentősége azonban jóval kisebb a datolyaszilváénál, számunkra mint alanynövény érdekes.

Gyenge termésű, magról kelt 30—40 éves fái hazai parkjainkban fellelhetők. Ezek a növények különösebb ápolás és védelem nélkül a leghidegebb teleket is jól átvészelték.

A datolyaszilva lassan növő alacsony fa vagy bokor termetű növény, magassága 3—15 m. Szabálytalan gúla alakú, bőségesen elágazó koronát fejleszt. Törzse 12—15 cm-es vastagságúra növekszik. Levelei váltakozó állásúak, rövid nyelűek. Sötétzöld levéllemezük 5—25 cm hosszú és 2,5—15 cm széles lehet. Virágai általában egyivarúak, de néha hímnős típusok is megjelennek. A sárgás- vagy zöldesfehér virágokra a négyes szerkezet jellemző. A hímvirágok kisebbek, 0,8—1,8 cm-esek, a hajtásokon csoportosan nyílnak. A 2,5—4 cm széles nővirágok magánosak. Nagy, 10—50 dkg-os bogyótermései éretlenül hamvaszöldek, éréskor sárgászöld, sárga, narancs- vagy pirosas színűvé változnak. A megtermékenyülés nélkül fejlődő termések rendszerint mag nélküliek. Termékenyülés esetén gyümölcsönként 6—8 db magra számíthatunk.

A datolyaszilvát szemzéssel, oltással és gyökérsarjakról szaporíthatjuk. A magról kelt növények lassan fejlődnek, termésük apró rossz minőségű. Jó alanyai a saját magcsemeték vagy más faj magnövényei. Leggyakrabban a Diospyros lotus és virginiana fajokra szaporítanak.

Az ősszel gyűjtött magokat a tél folyamán homokban rétegezve tartsuk, tavasszal cserepekbe vagy szaporítóládába vethetjük. Az edények alsó részébe nagy humusztartalmú komposztföldet tegyünk, és a magokat az erre terített 2—3 ujjnyi vastagságú homokrétegbe vessük. Üveglappal vagy papírral takarva biztosíthatjuk a megfelelő páratartalmat. A csírázás kedvező hőmérséklete 18—20 °C körül van, csírázás után már alacsonyabb hőmérsékleten is jól fejlődnek. Az egész vegetációs időben sikerrel szemezhetők a legegyszerűbb T szemzési módszerrel.

Az oltott növények rövidebb idő alatt virágoznak, és hamarabb koronát fejlesztenek. A datolyaszilva-csemetéket kecskeláb-ékezéssel oltsuk. Legjobb a tavaszi, kihajtás előtti időszak. Az oltóvessző — hasonlóan az alanynövényekhez — nyugalomban levő növényről származzon. Az oltások félárnyékos, meleg, párás helyen 4—5 hét alatt erednek. Az eredési százalék csekély, ezért ajánlatos egyszerre több oltást végezni.

A fa termetű datolyaszilvák ritkán fejlesztenek tősarjakat, ha mégis megjelennek, természetes gyökeresedés után szaporításra jól felhasználhatók. A gyökeresedő sarjak a törzs és gyökerek érintkezési helyein nőnek, ezért az oltással vagy szemzéssel szaporított fák sarjai a gyenge minőségű alanynövény szöveteiből épülnek fel. Ilyen sarjakról rossz minőségű termő fák fejlődnek, ezért csak alanynövényeknek használjuk azokat. Jó termésű növényeket csak kiváló minőségű magról nőtt fák sarjaiból kaphatunk. Ezek gyümölcsei nem okoznak majd csalódást. Az ősszel szedett tősarjakat hűvös helyen teleltessük, és csak tavasszal ültessük végleges helyükre.

A datolyaszilvát edényben vagy állandó helyen, a kertben is nevelhetjük. A hazai teleket jól átvészeli. A megeredt szemzéseket és oltványokat fokozatosan szoktassuk a természetes körülményekhez, és tegyük ki vagy ültessük a szabadba. Az edényes növényeket a bennük levő föld szintjéig süllyesszük a talajba. Ablakpárkányokon, folyosókon és teraszokon is tarthatjuk kisebb példányait. Tápanyagban gazdag, jó vízáteresztő képességű talajokon fejlődik kielégítően. Kedveli a nagy humusztartalmat és a rendszeres trágyázást, tápoldatos öntözést (edényes növényeknél).

Sok nedvességről kell gondoskodni, de a vízállásos területeket nem bírja. Melegigényes növények, ezért szélvédett, meleg területet válasszunk. Hidegtűrésük jó biztosítéka a hazai termesztésüknek. Az erős fagyokat (—15, —20 °C) is túlélik. Leveleiket az első fagyok után lehullatják.

A szaporítás utáni első években ajánlatos takarni a fiatal növényeket (szalma, lomb, növényi szárak). Normális fejlődésükhöz szükséges a téli hideg, ezért az edényes növényeket is hideg helyen vagy szabadban (takarással) teleltessük. A fiatal növények alakításával igyekezzünk bokor vagy alacsony törzsű faalakot kialakítani. A szárazabb területeken tartott növényeket az extrém körülményeket jobban tűrő Diospyros lotus alanyokon szaporítsuk. A lotus faj erős karógyökereket fejleszt, az alanynevelés folyamán, átültetéskor a főgyökér visszacsípésével serkenthetjük az oldalgyökerek erősödését.

A szemzett és oltott növények 3—4 éves korukban kezdenek teremni. A virágzás május—június hónapban figyelhető meg. A maghozó típusok csak nővirágokat fejlesztenek, így beporzó, hímvirágos növényekről kell gondoskodnunk a jó termékenyüléshez. Edényes növényeknél, különösen ha védettebb helyen tartjuk, mesterséges beporzással biztosíthatjuk a megfelelő terméskötést. A mag nélküli típusok beporzás nélkül is kötnek terméseket (partenokarpia), ezért lehetőleg ilyen típusokat szerezzünk be az edényes vagy házikerti termesztéshez.

Termései októbertől decemberig érnek és a kisebb fagyokat károsodás nélkül átvészelik. Fái rendszeresen és bőven teremnek. Hazai kártevői és betegségei nem ismertek.

A magot érlelő típusok terméshúsa pirosló paradicsomhoz hasonló sötét színű, puha állományú. Éretlen állapotban erősen fanyar ízűek, ezt a 0,1—1,5%-ban jelenlevő csersav okozza. A mag nélküliek aranysárga vagy narancssárga, szilárd húsállományú, édes ízű gyümölcsöket érlelnek, ízük a kajszibarackra emlékeztet.

A beszínesedett, megpuhuló terméseket teljesen érett állapotban szedjük. A gyümölcsöket a rajtuk levő nagy csészelevelekkel együtt, ollóval vagy késsel vágjuk le a hajtásokról. A félig érett termések utóérnek.

A gyümölcsök húsa zselészerű vagy kemény, édes ízű, nyersen és feldolgozva egyaránt kiváló csemege. Talán a legelterjedtebb gyümölcs az aszalt „kakifüge". Aszalás előtt addig gőzölik a gyümölcsöket, amíg megpuhulnak, és utána laposra préselik. Friss termései 0 °C körüli hőmérsékleten hosszabb ideig eltarthatók. Egyes fajtákon a fanyar íz érett állapotban is érezhető, szokásos ezeket érés előtt leszedni és citromos vízbe áztatni, ami megszünteti a kellemetlen mellékízt. Húsa dietikus jellegű. Terméseiből desszerteket, fagylaltkrémet, dzsemet, szörpöt, gyümölcsízt és befőttet készítenek.

*

A nápolyi kakiszilva (kaki napoletano) DOP regisztrációja folyamatban:

Spanyolországban a var. "Rojo Brillante" eredetvédelem alatt áll: Denominación de Origen "Kaki Ribera del Xúquer":
http://www.cerespain.com/kaki_ribera_del_xuquer.html

A Sáron-gyümölcs (Sharon Fruit) a kakiszilva izraeli nemesítése (Sáron-völgy), annak tulajdonképpen „igénytelenebb“ változata: alacsony, könnyen szüretelhető bokrokon terem, sem csersavat, sem magokat nem tartalmaz, és héjával együtt fogyasztható. Remek saláta-alapanyag. A Sáron-gyümölcsöt Izraelen kívül Spanyolországban és Dél-Afrikában is termesztik:

 

(Terebess)