Kertünket elárasztják a levéltetvek. A tetvek nem csak a leveleket károsítják, visszavetve ezzel a termésfejlődést, hanem rendkívül veszélyes betegségeket is terjesztenek. Itt olvasható néhány tipp, hogyan védekezzünk ellenük.
Fogadjuk meg dr. Némethy Zsuzsanna tanácsait: Ha egy fánál csak elszórtan jelentek meg a tetvek egyes hajtások végein, azokat ollóval vágjuk le, és ezzel egy permetezést meg is takarítottuk. Ne feledjük, hogy a levéltetvek a levelek fonáki oldalán élnek, tehát a permetezésnél a rovarölő szereket oda kell kijuttatni, mert csak úgy érjük el a kedvező ölő hatást! Kezelésnél ne várjuk meg, amíg a levelek a kártétel következtében összesodródnak, mert ilyen állapotban a permetezés már kevésbé eredményes!
Gyakran lazítsuk a talajt, erősen öntözzünk, a tetves hajtásokat csípjük le. Esténként erős vízsugárral öntözzünk, így lemosva a tetveket a növényekről.
Néhány egymást követő éjszakára fektessük a fűre cserepeinket. Nappal a megszokott módon és helyen tartsuk őket.
Ha a levéltetveket elszigeteljük gallyakra tett vazelines gallérral a hangyáktól, azt tapasztaljuk, hogy a levéltetvek szétszóródnak, elhalnak.
Házi permetszerek
Egy teáskanál mosogatószert elkeverünk egy liter vízben, amelyhez egy deciliter magas zsírtartalmú forralt tejet adunk. AZ oldatot flakonba töltjük, és lepermetezzük vele a tetves hajtásokat. A műveletet hetente megismételni. A tejes, mosogatószeres oldat komplex hatású. Levéltetvek ellen a mosogatószer, gomba ellen a tej hatékony. A gomba elleni hatást fokozhatjuk egy csipet rézgáliccal, vagy bordói porral.
A narancsolajjal végzett pozitív kísérletekről a Biokontroll Hungária számolt be, a bio-gazdabolt.hulevéltetvek ellen ajánlja a PrevB2 narancsolajos készítményüket. Ez a sokoldalúan felhasználható olaj, szerintük, ugyan lombtrágyaként kapott engedélyt hazánkban, de az egész világon biogazdaságok ezrei használják, tetvek, tripszek, atkák és lisztharmat ellen. Különböző bio-növényvédelmi koktélok alkotója is egyben, mert segíti a permetezés hatékonyságát.
A vipokotour.hu ajánlja: 3 fej zúzott fokhagymát egy napra 1-2 dl paraffinolajba áztatunk, majd ezt kb. félliternyi forró vízben feloldott egykanálnyi szappanreszelékkel elkeverjük. Hűtőben tárolható, és két evőkanálnyit számolhatunk egy liter permetszerhez.
5 kilogramm friss, vagy 1 kilogramm szárított csalánt (Urtica dioica) törjünk össze, és 50 liter vízben két hétig hagyuk állni . Szűrés után ebből a léből egy liternyit tíz liter vízzel felhígítunk, és már permetezhetünk is vele.
Tetvek ellen hatásos a kamilla virágos hajtásának főzete is. A gyógynövényként is ismert kamilla 10 g szárított virágát 2 l vízben leforrázzuk, majd 1 órán át állni hagyjuk. Leszűrt levével permetezzünk kéthetente.
A biokiskert.hu ajánlja: tegyünk 150 g friss, durvára aprított bazsalikomot 5 liter forrásban lévő vízbe. Szűrjük le 30 perc után, hűtsük és hígítás nélkül fújjuk a növényekre. Bazsalikom helyett koriander zöldet is használhatunk.
Hasznos növénytársak
A Gazlap ajánlja: A levéltetvek túlzott elszaporodása ellen közé büdöskét (Tagetes), körömvirágot (Calendula), mákot (Papaver), sarkantyúkát (Tropaeolum) vagy háromszínű szulákot (Convulvus tricolor) ültessünk.
A Vegyszermentes kertészkedés hívei számára jó hír, hogy a bársonyvirág másodlagos anyagcsere termékeket tartalmazó illóolaja révén viszont elpusztítja a káros baktériumokat, riasztja a férgeket, gombákat, egyéb talajlakó kártevőket és a gyümölcsfákat is védi levéltetű-invázió esetén. Emiatt gyakran ültetik konyhakertbe is. Főleg paradicsommal és uborkával összeültetve ajánlott. Díszíti a spenót és saláta sorokat.
A sarkantyúka zsenge lédús hajtásaival magához csalogatja a tetveket, a gyümölcsfák tányérjába vetve távol tartja a vértetveket.
A körömvirág jó tulajdonságainak egyike, hogy elűzi gyökérfonálférgeket, és távol tarja a levéltetveket. Sárga virágszirmai szinte vonzzák a tetvek ellenségeinek számító zengőlegyeket (Syrphus spp.), melyek lárvái a levéltetveket pusztítják, a kifejlett egyedek pedig virágjának nektárját fogyasztják.
A fokhagymából még csak nem is kell főzetet készíteni. Csak dugdossuk le a védeni kívánt növények köré.
Rovarokkal a levéltetvek ellen
Csatlós Zselyke munkájából idézünk, aki 2011-ben nyert díjat ezzel a pályaművével a “Légy aktív részese a Zöldmúzeum szerkesztésének” c. pályázaton. A katicabogár egy nap alatt akár 50 (400 levéltetű/katicabogár/év), a fátyolka lárvája élete során 200-500, a zengőlégy lárvája pedig akár 600 levéltetvet is képes elfogyasztani.
A ragadozó életmódot folytató zengőlégy-lárvák a fajok hozzávetőleg 40 százalékát teszik ki. A lárvák között sok a hasznos levéltetű-pusztító faj. A megtermékenyített nőstény zengőlegyek tojásaikat a már kialakult levéltetű kolóniák mellé helyezik, a kikelt lárvák a levéltetveket fogyasztják, ezzel is csökkentve azok elszaporodásának mértékét.
Csalogató növények: krizantém, őszirózsa, levendula, mézvirág, tatárvirág, kapor, édeskömény, körömvirág
A nagyobb testű, átlátszó, zöldes, hártyás szárnyú aranyszemű fátyolka hatlábú lárváinak erős, előre meredő rágóikon keresztül olyan váladékot fecskendeznek az áldozatba, amely feloldja azt, így a lárva egyszerűen csak felszívja. A lárvák nappal pihennek és éjjel vadásznak. A lárvák életük során több száz levéltetvet is elfogyaszthatnak.
Csalogató növények: a legtöbb virágport és nektárt tartalmazó virág, százszorszép, angyalgyökér, kapor, édeskömény.
A legtöbb nálunk előforduló katicabogár levéltetvekkel táplálkozik. Magyarországon a hétpettyes katicabogár a leggyakoribb faj. Agazigazito.hu így ír: Átlagban naponta száz tetvet támad meg, illetve fogyaszt el. Egy nőstény akár 400 sárga, ovális petét is rak 10-30-as csomókban a levelek fonákjára. Többnyire a levéltetű kolóniák közelébe. A lárvák 7-10 nap múlva kelnek ki. 4-5 fejlődési szakaszon mennek keresztül. Ez idő alatt több száz levéltetűre van szükségük. 3-6 hét elteltével bebábozódnak, majd 4-9 nap múlva kibújnak a bogarak melyeken még alig láthatóak a pettyek.
Katica csalogató növények: őszirózsa, körömvirág, pillangóvirág, koriander, cickafark, kapor, káposztafélék, mézvirág, díszkáposzta.
A rovarok számára kiváló lakóhelyet biztosít a rovarvár, de az ökológiai farakás is, tehát az a farakás, amelyet azért helyezünk el, hogy a rovarok számára szállásul szolgáljon.
Ezen hasznos rovarok számára búvóhelyeket készíthetünk: Ragadozó ízeltlábúak búvóhelyei
Ajánlott cikkek
Forrás: http://kertlap.hu/okologiai-vedekezes-leveltetvek-ellen/
Kapcsolódó hírek:
Nyár végi tartósítási praktikák
Ha különlegességre vágysz, nevelj mexikói egérdinnyét
Bíbor levelű cserjék.
Tubarózsa.