Ökörszem (Troglodytes troglodytes)

9,5 cm-es testméretével az ökörszem a legkisebb honos énekesmadarak közé tartozik. Még inkább lenyűgöző jellegzetes, hangos éneke, amelyet dallamos csattogás és magas trillázás jellemez.

Kinézete
Kb. 9,5 cm nagyságú; kisméretű, kerekded madár, sűrű barna csíkokkal és rövid, peckes farokkal. További jellegzetessége a hangos riasztó éneke.

Életmódja
Kis testmérete igen jól jön az ökörszemnek, amikor rovarok és pókok után kutat az olykor legsűrűbben benőtt, legkisebb zugokban.

Szürke légykapó (Muscicapa striata)

A szürke légykapó olyannyira nyugodt és feltűnésmentes, hogy kertjeinkben alig figyelünk fel rá. Jellegzetessége a zsákmány elfogásakor bemutatott, gyakran rendkívül akrobatikus repülőmanőverek.

Kinézete
Kb. 14 cm nagyságú, szürke tollazat foltos fejtetővel és enyhén csíkos, fehér beggyel; mindkét nemű madár azonos. A madár gyakran billegeti szárnyait és farkát.

Életmódja
A szürke légykapó általában egyenesen és figyelmesen ül nyílt területen; rendszerint kerítésen vagy ágon, ahonnan hirtelen egy megpillantott légy után veti magát.

Kerti rozsdafarkú (Phoenicurus phoenicurus)

Rendkívül színes tollazatával a kerti rozsdafark hímje az egyik legszebb honos énekes madarunk. Kései visszatérőként igen hálás a még szabad fészekrakó üregekért.

fénykép: Gabriela Hekele

Kinézete
Kb. 14 cm nagyságú; a hím pofája és nyaka fekete; homlokán fehér folt látható; farka, fartöve, begye ás szárnyai ragyogó rozsdavörösek, háta szürke.
A tojó kevésbé feltűnő, háta barnásszürke, hasa sárgásbarna.

Széncinke (Parus major)

A széncinke a kertjeinkben előforduló leggyakrabb cinkefajta. Tavaszi éneke mindannyiunk számára igen kedves: „nyitnikék, nyitnikék!”

Alkalmas madáretető lakójaként értékes szövetségesnek bizonyul számos kártevő ellen.

Kinézete
kb. 14 cm nagyságú, nyaka és feje csillogó fekete, pofája fehér, sárga begye középen fekete csíkkal, háta zöldes.

Életmódja
A cinkék akrobatikusan repkednek az ágak között, amikor rovarok után kutatva a fákat és bokrokat kutatják.

Házi veréb (Passer domesticus)

A házi veréb azon madarak közé tartozik, amelyek a legjobban alkalmazkodtak az emberi környezethez. Csicsergésük olykor még a nagyvárosokban zaját is elnyomja.

Kinézete
Kb. 15 cm nagyságú, a hím fekete beggyel, szürke fejtetővel és farokkal rendelkezik, tolla vörösesbarna, szárnyának belső fele fehér, a tojó szürkésbarna, csíkos hátú.

Életmódja
A házi verebek egész évben emberek közelében élnek, ezért kultúrmadárként is nevezik ezeket.

GNOMÓNIÁS GOMBABETEGSÉG

A levélfoltosság gomba (Gnomonia leptostyla) olyan rendszeres és súlyos kórokozó, ami ellen az ökológiai termelésben alkalmazható bordói lével, később kénnel is kell permetezni, rügyfakadástól a hajtásnövekedés befejeztéig. Az ökológiai szemlélet szerint a betegségnek ellenálló fajták telepítésével kell a vegyszerezési szükségletet csökkenteni. Szerencsére a hazai diófajták közül az Alsószentiváni 117-es fajta a betegséggel szemben kiemelkedően ellenáll, és a másik két fajta, a Milotai 10-es és a Tiszacsécsi 83-as is mérsékelten ellenáll.

XANTHOMONASZOS BAKTERIÓZIS

A baktériumos levél- és termésfoltosság (Xanthomonas juglandis) a diótermést komolyan veszélyezteti, hűvös, csapadékos tavaszú években. Szükség esetén az ökológiai gazdálkodásban felhasználható réztartalmú készítményekkel kell permetezni, rügyfakadástól júniusig terjedő időben 10-14 naponként, súlyos fertőzésnél 7-10 naponként. Ez a hagyományos eljárás is, bár hagyományosan a baktérium réz-rezisztenciája miatt egyre inkább szerves gombaölőszerekre is rákapnak.

Javasolják, hogy a télen is a fán maradt diókopáncsot le kell verni a fáról.

Házi rozsdafarkú (Phoenicurus ochruros)

A házi rozsdafarkú jellegzetes mozgásával hívja fel magára a figyelmet; farkát szüntelenül mozgatja. Énekét dallamos, rikácsoló hang jellemzi.

fénykép: Gabriela Hekele

Kinézete
Kb. 14 cm nagyságú, a hím nyáron fekete, fehér szárnyvéggel, a tojó füstszürke. Mindkét nemű egyed rozsdás színű farokkal rendelkezik.

Életmódja
A Házi rozsdafarkú vándormadár, amely már március elején visszatér téli szállásáról.

Ha már ismerjük, dióskertünkben milyen betegségek és károsítók fordulhatnak elő, elgondolkozhatunk, hogy a hagyományos növényvédelmi eljárásokat meghaladva milyen módon képzeljük el a biológiai védekezést ellenük.

Ökológiai szemléletű növényvédelemnek nevezhetjük, ha a kártevők ellen nem vegyszereket, hanem más élőlényeket vetünk be. Ezt a harcot bízhatjuk a természetre, a kártevők és az őket pusztító más élőlények természetes egyensúlyának kialakulásában bízva, vagyis hogy nem csinálunk semmit.

Ez a hagyományos, tiszaháti diótermő táj művelésének technológiája, tökéletesen biológiai művelés. A fűtermést lekaszálva tehenekkel hasznosították.

A természetben a vadon nőtt diófák alatt különböző növények nőnek, legtöbbször fűfélék. Kertekben, szőlők, szántók végében is fű van alatta. És milyen szép nagy diófák nőnek füves területen!

A dióültetvény területén létesített - magától létesülő - gyep között nagyon hasznosak a gyepkultúrába illeszkedő pillangósvirágú növények - vörös- és fehérhere, gomborka, szarvaskerep, kisebb növésű bükkönyfélék, stb.

Mezei veréb (Passer montanus)

A házi veréb valamivel kisebb rokona, amely házi kertjeink leggyakrabb látogatói közé tartozik. A fiókák nevelése alatt szorgosan gyűjti a rovarokat, költőhelyként szívesen keres fel tojóládákat is.

Kinézete
Kb. 14 cm nagyságú, mindkét nemű egyede azonos, hátuk barna, begyük szürkés, a házi verébtől kisebb méretük különbözteti meg őket, gesztenyebarna fejtető és fekete pofafolt.

Életmódja
A mezei veréb is az ún.

Szóval, nem könnyű az ökológiai diótermesztők élete. Van olyan veszély, ami ellen nem is tudnak mit tenni. Ilyen például a dió vírusbetegsége.

A gyűrűs levélfoltosság vírusát vagy a faiskolából hozza magával a csemete, vagy levéltetvek viszik át a diófára. Szerintem ez utóbbi eset elhanyagolható, mert a dió levéltetvei jellemzően csak a dión élnek, más fafajról nem tudják a vírust áthozni, a vírusfertőzött diófa viszont nem gyakori, mert vagy gyorsan kipusztul, vagy a gazdája vágja ki gyorsan.

A dió hagyományosan is a biotermék képzetét kelti, mert a dió betegségei és kártevői lényegesen eltérnek egyéb gyümölcsökéitől, továbbá a dió jellemzően házikerti termék, ahol a vegyszeres növényvédelem nem oldható meg a diófák nagysága és a technika hiánya miatt.

Üzemi méretekben a növényvédelemnek mégis komoly jelentősége van, mert a kártevők könnyebben átterjednek egyik fáról a másikra. Ezért a növényvédelemmel kiemelten kell foglalkozni, mert a magyarországi diótermelő üzemek (jellemzően a volt állami gazdaságokból kiprivatizált kisebb-nagyobb termő diósok) nem az ökológiai szemlélet alapján működnek, hanem termelési gyakorlatukban az állami gazdasági szemlélet él tovább.

Ami jellemzően alkalmassá teszi a diót az ökológiai, környezetkímélő gazdálkodás számára, az a körülmény, hogy a diófa igen magas, terebélyes, hatalmas lombkoronájú fa.

Erdei pinty (Fringilla coelebs)

Az erdei pinty jellemző dala mindannyiunk számára ismert és nagyon kedves. Dala valahogy így hangzik: „Csi-csi-csi-csucsucsu, csicsicsucsu-fricsu!".

Kinézete
Kb. 15 cm nagyságú, fehér szárnyak és farokperem, a hím madaraknál fejtető és a nyak kékes színű, a begy és a pofa vöröses barna, háta gesztenyebarna. A tojó felül sárgásbarna, alul világosabb színű.

Életmódja
Az erdei pinty a leggyakrabb pintyfajta. Télen más pintyekkel együtt hatalmas rajokat képez, amelyek a szántóföldeken keresnek élelmet.